Ross szabados könyvesblogja

Plakátok. Plakátok mindenütt!
Érdekfeszítő fülszöveg, poénos borító és jó ajánlások. Mindez pusztán 4000 jómagyarhufért. Timur Vermes: Nézd, ki van itt
Na de hát a közelébe se fogok jutni... Recipéldányt nem kapok, ennyit pedig nem dobok ki egy könyvért, ami végülis ki tudja, milyen lesz. Meg voltam róla győződve, hogy csak valamikor a jövő év közepén jutok hozzá, mint a legtöbb friss könyvhöz.
Szerencsére nem így lett.

– Szevasztok, csuncsulák! – köszönt a katonáknak, és a kopaszhoz fordult. – Mi a rügy?
– Ez meg mégis miről hablatyol? – meredt csodálkozva társára a férfi, és a lándzsáját Barura szegezte.
– Nyugodjál le póverhuszár! – kiáltott rá a fiú, és a magasba emelte a nővére telefonját. – Ezt nézd meg!
– Mi az? – a kopasz odalépett hozzá, és a mobiltelefont bámulta.
– Ez egy mobil, csuncsula! – felelte Baru, és elkezdte rajta nyomogatni a gombokat. – Válasszunk együtt csengőhangot!
[...]
- Most ez a csengőhangom - nyomta oda Baru a telefonját a katona orra alá, aki annyira elmélázott, hogy még a lándzsa is kiesett a kezéből. - De van itt több is: melyik legyen? Nirvana? Green Day? Bár, ahogy elnézlek, neked tuti tagságid van a Justin Bieber-klubba!

Amikor megalkottam a blogot, úgy véltem magamról, nagyon vicces figura vagyok. "Némmá," - mondom - "az lesz a neve, hogy Ross könyvek, közben meg nem is rossz könyvekről fog szólni, hanem Ross által olvasott könyvekről! Haláli!"
Próbáltam is kerülni a rossz könyveket, most azonban teljes erőből beleszaladtam egy valóban rossz, mi több, rettenetes könyvbe, de úgy, hogy a fal adta a másikat.

Meg is írtam az értékelésemet a molyon. Nem lett kedves. De ez a legkevesebb, amit az olvasás közben elpusztult agysejtjeimért megtehettem. Kiírtam, amit gondoltam. Úgy érzem, helyenként még vissza is fogtam magam. De ez is elég volt ahhoz, hogy vérmesen nekem essenek az író köréből. Személyesen.

- Hát elnézést kérek, hogy többet néztem ki belőled! - kaptam meg a lebaszást - De ez az undorító levél amit az internetre írtál, minősíthetetlen. Ennél sokkal intelligensebbnek tartottalak.
- Miféle levél? - értetlenkedtem.
- Amit Arthurnak írtál.
- Nem írtam semmiféle levelet.
- De, a molyon.
- Ja, hogy a könyvértékelés...
- Undorító. Ezért utálom az internetet. Ez egy sértett kisfiú hőbörgése. Semmiféle érvvel sincs alátámasztva. Az, hogy szerinted ez szar, csak egy dolog, attól még lehet jó.
Ezen elvitatkozgattunk. Hangosan. Furcsán néztek ránk.

Na de ha ez a probléma, hogy nem támasztottam alá érvekkel a véleményemet, azon igen könnyen lehet segíteni...

Amikor nem is olyan rég, március végén lelkendeztem itt, hogy egy év elteltével kijött a második John Scalzi regény, elég erős érzelmi válságba kerültem. A Szellemhadtestet befejezve ugyanis rávetettem magam a mindenféle, talán nem is túl legális (óóóóódehogynem, perszecsakámviccelek) forrásokra, és a The Last Colony igen hamar az e-olvasómon találta magát.

Aztán ültem fölötte micimackós gondolkozópózban, és az élet nagy kérdésein elmélkedtem.
Avagy: Elolvassam-e mostésazonnal a folytatást, vagy eret vágjak, amíg kijön magyarul? 

Egyetlen egyszer mondtam azt, hogy egy könyvet el kellene égetni.
A Test angyaláról (műfaját tekintve habszódia) beszélgettünk egy szemináriumon, ahol félig vicceskedve kiszaladt a számon, hogy ha ezt valóban Sárbogárdi Jolán írta volna, nem pedig Parti Nagy Lajos, és nem paródia, hanem komolyan gondolt mű volna, akkor máglyát kellene rakni belőlük, és énekelve táncolni körülötte, míg el nem hamvad az utolsó példány is.
Tarján Tamás ekkor kissé megfeddett, mondván, könyvégetéssel még akkor se viccelődjek, ha iszonyatosan rossz könyvről beszélünk. Maradjon legalább pár példány mutatóba, ha másra nem, elrettentő példának még jó lesz. Meg amúgy is. Valamit mindegyikből lehet tanulni.
A tavaly elhunyt Ray Bradbury azonban pont az ellenkezőjét vázolja fel világhírű Fahrenheit 451 című művében, amit az Agave kiadó nemrég újra kiadott néhány más novellájával egyetemben.

Folytatódik a Vének Háborúja! - ígérte a fülszöveg.
Végrevégrevégre! - ujjongtam én. - John Perry visszatér!
Az első pofon akkor ért, amikor utánaolvastam a második kötetnek.
John Perry nem tér vissza.
Whaaaaaaaaaat?????
Hát bizony kérem. Nincs egyes szám első személyű nézőpont, nincs humoros csipkelődés, ironikus odaszólás, kaján kikacsintás. Hát akkor nincsen lófasz se!
Ez volt az első gondolatom, és elmondhatom, a könyv már előzetesen nagyot zuhant a szememben. A Vének Háborúja után egy harmadik személyű, komolyabb hangvételű mű...? Pfeh...
Aztán elolvastam.

Csak egy rövid gondolat.
Kijött megint egy ilyen teszt:

http://hvg.hu/itthon/20130212_Konyvlista_Harry_Potter_az_elso_az_Egri_C

Idéznék:

A fiatalok objektív (vagy annak tűnő) és szubjektív indokokat is felhoznak, amikor az alacsony szintű olvasási szokásaikról adnak számot. A legtöbben – 55 százaléknyian - azzal érvelnek, hogy a hétköznapi teendők sorába nem fér bele az olvasás, erre nincsen idejük.

Na ezt. Ezt utálom.
Annyiszor hallom a környezetemből is, hogy "nincs időm olvasni."
Hazudnak.

Legalább annyi gerincük lenne, hogy bevallják: a napi több óra facebookozás, az XBOX/Wii/Ps3/Pc játékok, a 22-24 rész/évados sorozatok, az akár heti több alkalommal történő partyzás, és minden más, amire viszont van idejük, az számukra egész egyszerűen fontosabb, mint hogy olvassanak. De neeem, ők csak azért nem, mert szegények olyan elfoglaltak, hogy jaj hát az olvasás már sajnos pont nem fér bele, pedig ők aztán olyan szívesen kulturálódnának, igazán, mert hát bizony, ugyebár, csakhát a körülmények... Mindjárt megsajnálom őket.

Na elmennek az ilyenek a picsába.

Sokan vannak, akik nem külső körülményekre hivatkoznak, hanem felvállalják az olvasással kapcsolatos közönyüket.

Ezt sokkal többre becsülöm, még ha nem is értek vele egyet.

Kicsit le vagyok maradva a világ dolgait illetően. A szar ugyanis 2007-ben került a ventillátorba, mivel azonban az etnikai vonatkozása miatt ez minket nem nagyon érintett, talán nem sokan hallottatok arról a botrányos videóról, ami (többek között) az olvasás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Egy jókora verbális pofánbaszás formájában.

Soha nem veszek (kézbe) könyvet a borító alapján.
A kutyaszart is be lehet fújni aranyfestékkel, attól még szétkenődik a cipőtalpon, és a szaga sem lesz jobb.

Egyszerűen hihetetlen, hány olyan könyv"értékelés" jött szembe a napokban, ahol azon nyígnak a népek, hogy milyen gyönyörű volt a borító, azonnal meg kellett venniük, de a tartalma meg milyen borzalmas volt.
Ámberek, biológiából nem tanultatok semmit? Ami túl szép, az általában mérgező és/vagy egyéb módon veszélyes.

Ez olyan, mint mikor a Nyomorultak előtt a pénztáros srác kézzel-lábbal magyarázott, hogy hát ne lepődjünk meg, de ez egy musical, és mint ilyen, énekelnek benne, méghozzá sokat. Amikor mondtam, hogy tudom, olvastam róla, utánanéztem, azt felelte, hogy hát igen, de ezt már kötelező elmondaniuk a jegykiadás előtt, mert rengetegen kijöttek róla, hogy nem erre számítottak.
Hát ki a fene ül be egy filmre a plakát alapján, és ki vesz úgy könyvet, hogy csak a borítóját nézi meg...?

Nem értem én ezt a világot Erzsi...

Csak egyetlen apró mécses választott el a pince sötétségétől. Hallottam, ahogy gyülekeznek... Lassan vettek körül. Lassan, de biztosan. Hallottam őket, hallottam a röhögésüket, és magamban azért imádkoztam, rá ne jöjjenek, hogy óvatlanul behatoltam a territóriumukra, mert akkor biztos ízekre tépnek.
Igyekeztem minél kisebbre összehúzni magam, és eggyé válni a fallal. Amikor azonban Darth Maul elsöpört mellettem, már tudtam, hogy eljött a világvége.

Egy könyv, amiben nincsenek  gyermekzabáló bohócok, megveszett bernáthegyik, könyvtáros vámpírok, polaroidgépből előrontó démonkutyák, vérszomjas autók, sem őrült ápolónők.
Van viszont egy fantasybirodalom sárkányokkal, varázslattal, meg egy 16 éves herceggel, aki egy babaházban sző.
...
Ez a Király István biztos, hogy ugyanaz, mint aki újra és újra beletapos az olvasók ártatlan lelkivilágába a szörnyetegeivel?
Abbizony.