Egy könyv, amiben nincsenek gyermekzabáló bohócok, megveszett bernáthegyik, könyvtáros vámpírok, polaroidgépből előrontó démonkutyák, vérszomjas autók, sem őrült ápolónők.
Van viszont egy fantasybirodalom sárkányokkal, varázslattal, meg egy 16 éves herceggel, aki egy babaházban sző.
...
Ez a Király István biztos, hogy ugyanaz, mint aki újra és újra beletapos az olvasók ártatlan lelkivilágába a szörnyetegeivel?
Abbizony.
Minden 15. könyv, amit olvasok, Stephen King tollából származik. Nem azért, mert ő a kedvenc íróm, de egy ekkora életművel rendelkező alak esetében csak úgy tudok normálisan haladni, ha valamiféle rendszert viszek az olvasásaimba. Ez a pasi egyszerűen fo ontja a könyveket.
Tavaly a születésnapomra kaptam az egyik Stephen King-rajongó barátnőmtől a Sárkány szeme című könyvet. Volt neki egy pár darab (talán 5 vagy 6, hirtelen nem is tudom) így az egyiket nekem adta ajándékba. Bár antikvár példány, de kaptam bele szép rajzot, stílszerűen egy sárkányszemet, így hát egyedivé vált. Nem is sokáig halogattam az elolvasását. A következő alkalommal, amikor King könyv következett a listámon, ezt vettem elő.
(klikk)
Egy kis tartózkodással vágtam bele. A Setét Torony ciklusnak még a közelében sem jártam, így nem tudtam, fantasy téren mit várhatok minden gonoszok szülőatyjától.
Az előszó olvastán aztán kissé megemelkedett a bal szemöldököm.
Bár mire lányom betöltötte tizenharmadik életévét, épp tizenhárom regény szerzőjének mondhattam magam, Naomi egyetlen könyvemet sem olvasta. Megértette velem, hogy engem igenis szeret, vámpírjaim, lidérceim, kúszó-mászó rémségeim azonban egy cseppet sem érdeklik.
Egy este, Nyugat-Maine-i otthonunkban nekiültem hát, hogy papírra vessem ezt a történetet, amelynek elsőre egészen más címet adtam. Lányom nyilvánvaló fenntartásokkal vette kézbe az elkészült művet, ám húzódozása csakhamar élénk érdeklődésnek adta át helyét: hiába na, a sztori magával ragadta. Különösen annak örültem, hogy mihelyt végzett, odajött hozzám és megölelt. Minden oké, mondta, csak az a kár, hogy vége.
Ez, barátaim ,minden író legkedvesebb sziréndala.
Tiszteltem és tisztelem annyira tulajdon lányomat, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam neki - ami esetünkben annyit jelent, hogy különös gonddal jártam el, hiszen nem csak neki, magamnak is dolgoztam...
(Naomi Rachel King tiszteletes, a River of Grass Unitarian Universalist Church prédikátora, melegjogi aktivista)
Ühüm, mondom. Szóval ez egy 13 éves kislánynak íródott könyv.
...
Na jó, hát nincs nekem bajom az ifjúsági történetekkel. Vágjunk bele!
Delain királyságában járunk. A birodalmat az öreg Roland király kormányozza, aki ugyan jóindulatú, de gyengekezű uralkodó. Emellett kissé ostoba is, a királyság ügyeinek intézése helyett inkább a borban és a vadászatban leli kedvét, így jobbára leghűségesebb tanácsadójára, Flaggra, a varázslóra támaszkodik.
Flagg azonban valójában a velejéig romlott, kegyetlen alak, akinek egyetlen célja van: anarchiába és káoszba taszítani a királyságot.
Ennek ellenére Flagg az, aki szorgalmazza, hogy Roland király vénségére nősüljön meg, és nemzzen fiúutódokat, a trónutódlást biztosítandó. Pedig hát – gondolom én – utódok nélkül előbb jönne el a várt káosz, de akkor hol maradna a cselekmény, ugye...
Egyszóval szervez egy házasságot a vén királynak, Roland azonban a nőktől is tart, így a nászból sokáig nem születnek utódok.
Aztán egy nap a király vadászni megy.
Bármilyen ostoba is Roland király, az íjjal piszok jól bánik, és nem retten meg egykönnyen. Amikor a bokrok közül előcsörtet egy sárkány, ő az egyetlen, akit nem dermeszt meg a rég kihaltnak hitt szörnyeteg látványa, és leteríti a bestiát.
Miután az évszázados hagyományoknak megfelelően nyersen elfogyasztja a sárkány kilenckamrás szívét, az uralkodó olyannyira megfickósodik, hogy hazarobog az asszonyhoz, és kilenc hónap múlva meg is születik a trónörökös: Peter.
A második fiú nemzésében már Flagg keze is benne van. Egy sötét varázslattal készült ajzószert ad a királynak, aki ennek hatására elveszti józan eszét, és szó szerint megerőszakolja a saját feleségét, aki a második fiú születésébe bele is hal. (Bár ebben Flagg kicsit közvetlenebbül is közreműködik, mivel nem tetszik neki, hogy az asszony jobb irányba befolyásolta Rolandot.)
A fogantatás körülményei persze (meseszerűen) előrevetítik a két fiú jellembeli különbségeit. Peter egyenes, bátor, jószívű fiúvá cseperedik. Thomas pedig, bár nem gonosz, vagy elvetemült (ezt a narrátor többször is egyértelműen leszögezi, szemben a fülszöveg hülyeségével) de apjához hasonlóan ostoba, befolyásolható és ingatag jellemű fiúcska.
Amivel nincs is semmi probléma, úgyis Peter lesz a következő uralkodó, akkor pedig beköszönt Delain aranykora.
Flagg azonban érzi, hogy ebben az új királyságban neki nem lesz helye. A rendíthetetlen Peter ki fogja vágni, mint a macskát szarni. Ezért úgy dönt, belenyúl egy picit az öröklési rendbe. Ennek első lépéseként pedig elkezdi a hálójába vonni a butácska Thomast.
Kissé meg is félemlíti ezt az alapvetően csak szeretetre és elismerésre vágyó, ám a bátyja árnyékában élő fiúcskát, ugyanakkor – ahogy az apjával is tette – elhiteti vele, hogy szüksége van a tanácsaira. Hogy pedig valamennyire a bizalmába is fogadja, megmutatja neki a kastély egyik nagy titkát: Egy folyosót, amely egy rejtett üregbe vezet. Az üreget csak egy fal választja el Roland király trófeatermétől, ezen a falon pedig a király kedvenc trófeája függ, a sárkány, Kilences feje. Ha az ember belenéz a falon vágott lyukakba, a sárkány üvegszemén keresztül csöndben kifigyelheti a királyt.
Thomasnak igazi kincs ez a rejtekhely. Így, ha titokban is, de több időt tölthet bálványozott apjával, aki általában a tehetségesebb fivért tünteti ki figyelmével.
Flagg nem számít rá, hogy a kiskölyök így rákap a kukkolásra, ahogy arra sem, hogy aznap éjjel is ott sasol, amikor egy kupa mérgezett bort visz a királynak. A mágus ugyanis úgy dönt, nem vár tovább, szépen elteszi láb alól az öreget, a bizonyítékokat pedig úgy rendezi el, hogy a köztiszteletben álló Peter bűnösségére mutassanak.
Az ostoba Thomas a bátyjával kapcsolatos ellenérzései miatt, illetve a mágustól való félelmében nem szól a dologról, így a bátyját elítélik, helyette pedig ő lesz a király. Pont, ahogy a varázsló tervezte, így aztán hozzá is lát, hogy az új, befolyásolható uralkodón keresztül szép lassan lerombolja a birodalmat.
Persze nem kell félni, a bebörtönzött Peter tervezgeti a szökését, a barátai pedig segítenek neki, hogy szembeszállhasson a halhatatlan mágussal, valamint az is kiderül, miért akarta Stephen King eredetileg az Asztalkendők címet adni a könyvének. All is well in the end, hát mégis csak egy meséről beszélünk.
A könyvtől nem kell túl sokat várni. A cselekmény nem valami komplex, és a jellemek sem túl összetettek. Peter jó és becsületes, mert olyannak született, Thomas ostoba, és megkeseredett, mert elnyomták, Flagg pedig a rothadó szíve mélyéig gonosz, mert csak. Ő egy sötét mágus, egy démon, és kész. A történet azonban egyszerűsége ellenére nem nélkülöz bizonyos... sötétséget. King még akkor sem tudott teljesen kibújni a bőréből, amikor a kislányának írt, bár közel nem olyan brutális, mint egynémely más könyve. Mindenesetre izgalmas lett, úgyhogy ifjúsági történetnek bőven elmegy, az első benyomásomat azonban, hogy ez egy mesekönyv, kissé felül kellett bírálnom. Inkább klasszikus fantasy, a jó és a rossz összecsapásáról, némi mágiával fűszerezve
Ami miatt érdemes beszélni (írni róla) az a regény kapcsolata a többi Stephen King könyvvel.
- Delain királysága a Setét Torony ciklus világán belül helyezkedik el, ezért aki szeretne azzal a sorozattal megismerkedni, vagy épp már rajongója, érdekes adalékot kaphat ezzel a regénnyel.
- Flagg nem csak ebben a történetben bukkan fel. Első megjelenése a Végítéletben volt, de különböző neveken szerepel a Setét Torony különböző köteteiben is, így végigkísérhető, merrefelé és milyen alakokban jár ez az izé.
- A King-rajongók nagy része csípőből utasította el a Sárkány szemét, a mesekönyv jellegére hivatkozva. Nem tetszett nekik, hogy nem azt kapták, amit megszoktak és elvártak a mestertől. King aztán ennek az élménynek a hatására írta meg az egyik legismertebb regényét, a Tortúrát. annak metaforájaként, hogy úgy érzi, az olvasói hozzáláncolták a horror műfajához, és bele akarják kényszeríteni a rémregényíró skatulyájába.
Ha tehát nem lett volna a Sárkány szeme, Paul Sheldon lábamputációjáról (broááááf) sem olvashattunk volna.
Arra mindenesetre tökéletes ez a mű, hogy Stephen King elképesztő mesélési stílusával megismerkedjen az ember (mekkora poén már egy fantasyban a szakítószilárdságról értekezni, meg arról elmélkedni, hogy Delain lakói nem ismerik az angolvécét) anélkül, hogy az ijedősebbeket egy életre az ágy alá száműzné a rémségeivel.
