Ross szabados könyvesblogja

A blog címe becsapós, ugyanis nem rossz könyveket tartalmaz, hanem Ross által olvasott könyveket. Nemmindegy! Kérdés, óhaj, sóhaj, anyázás: rosskonyvek@gmail.com

Friss topikok

Nagy ada könyv, kicit cipősz, occó, nem dlága!

2013.01.06. 12:10 RossG.

Turkálni jó.
Épp úgy a könyvespolcon, mint a 12. századi kínaiak botrányos, züllött, olykor pedig egyenesen perverz magánéletében.
Avagy nem csak népszerű és közismert könyvekről lehet posztot írni.

Egy költöztetés során épp a könyvespolc áttúrásával voltam elfoglalva, (mi mással) amikor a kezembe került egy vörös könyvecske nagymamám "gyűjteményéből".
Illetve igazából rögtön kettő.
A figyelmemet azért ragadta meg, mert bár igényes, vászonnal borított, keménytáblás borítója volt, semmiféle grafika nem díszítette a könyvet. Egyetlen dombornyomott Európa Kiadó logó volt a tábláján. A címét csak a gerincéről silabizálhattam ki, de az aranyozott betűk mára már igencsak megkoptak. "Szép asszonyok egy gazdag házban." Szerző sehol.
Ejnye, mondom, mi ez már? 
Felcsapva a címoldalnál, csak annyit találtam: "Ismeretlen kínai szerző regénye a XVI. század végéről."

covers_125314.jpg(Na ez a borító nem az, de legalább piros.)

Rögtön utána is néztem a neten, és elég érdekes dolgokra bukkantam.
A regény izgalmas keletkezési körülményei ellenére a szerzőről semmit sem tudni. CSak találgatások, feltételezések, és legendák maradtak fenn. Az egyik ilyen legenda szerint az író (bárki volt is) a könyvet bosszúból készítette. Főszereplőjét egyik családi ellenségükről, egy miniszterről mintázta, akinek el is küldte a regény első példányát, előtte viszont méreggel kente be a könyv lapjainak sarkát. Így, mikor a miniszter kézhez kapta a könyvet, izgalmában rávetette magát, és igyekezett minél előbb a végére jutni, hogy megtudja, mit írtak róla. Eközben folyamatosan nyálazta az ujjait, hogy gyorsabban lapozhasson, így aztán mire a könyv végére ért, szépen meg is halt.
Bizonyíték erre nem nagyon van, de sztorinak nem rossz.
Ezek után persze el kellett olvasnom.

Az első kötet elején megismerhetjük a patikatulajdonos Hszi-men Csinget, (Ximen Qing) a nemes és érdemes férfiút, aki kebelbarátaival, fogadott testvéreivel a virágudvarokban épp a kellemnek és a szépségnek hódol, mialatt... na jó, állj!
Úgy tűnik, kicsit túl sok ragadt rám a kínaiak finomkodásából. Kezdjük elölről.
Szóval van ez a Hszi-men Csing nevű gerinctelen pöcshuszár, aki 9 ivócimborájával együtt egész nap csak vedel, kurvázik, és szórakozik. A sorrend tetszőlegesen felcserélhető.
Hszi-men gazdag, így a potyaleső haverok piócaként csüngnek rajta, mert ahol Csing úr mulat, ott ők se maradnak éhesek. Egyszer aztán mulatozás közben hallják, hogy akadt egy kisember, bizonyos Vu Szung, aki puszta kézzel agyoncsapta a hegyi népeket zaklató rettenetes tigrist. Kiszörnyülködik magukat, hogy micsoda bivalyerős alak lehet ez a Vu Szung, majd nem is foglalkoznának vele tovább... ha ez az erőember történetesen nem annak a pástétomárus Vu Tá-nak lenne az öccse, akinek a feleségét, Aranylótuszt Hszi-men Csing éppen kúrogatja. (Mármint... perpillanat és többek között.)


Vu Szung, becsületes, ám kissé egyszerű ember lévén kevéssé veszi jó néven, hogy Aranylótusz – pénzes szeretője közreműködésével – megmérgezi a csóró pástétomárust. Mivel Szung nincs eléggé kiedukálva a világ dolgait illetően, (mármint hogy a gazdagoknak mindent szabad) van annyira naiv, hogy jogorvoslat után néz. Miután a hatóságok gyorsan lepattintják, megpróbál ő maga igazságot szolgáltatni, ám a gazdag patká patikatulajdonos kicsúszik a keze közül, őt pedig, hála Csing összeköttetéseinek, száműzik a Nagy Fal mellé, a határvidékre.

Hszimen Golden.JPG(Aranylótusz és Hszi-men Csing az egyik könyvillusztráción)


Ez persze csak az első, bevezető története a több, mint ezer oldalas regénynek. (Egyes kiadásoknál az oldalszám csak 800 körül jár.) Hszi-men Csing azonban a regény folytatásában is hozza a formáját. Korrupt, hedonista, sekélyes érzelmekkel rendelkező figurája jól leképezi a korabeli rothadó kínai társadalom arannyal és ezüsttel mindent elintéző felső rétegét. Ahogy a történet során Hszi-mennek mind több pénze és egyre jobb társadalmi pozíciója lesz, ezek a vonások pedig még erősebben megnyilvánulnak.
De nem csak a gazdagok figurája ilyen. Az alsó népréteg se jobb. Ott van például a szolgáló, aki némi plusz ezüstért vigyorogva eltűri, sőt, támogatja, hogy az úr játszadozzon a feleségével, mi több, olyankor még diszkréten félre is vonul, nehogy útban legyen. Vagy ott vannak a mindenféle, főleg kerítőnői feladatokat ellátó öregasszonyok, (értsd, ahogy kell) akik néhány uncia ezüstért még a saját anyjukat is előkaparnák és eladnák, csak lenne aki megvegye. 

Ez a társadalomkritikai vonal az egyik, ami a Csin Ping Mei-ben jelentőséget kap.
A másik pedig....

Az erotika.
350xNx51MDPQPQX3L__SS500_.jpg.pagespeed.ic.iT32najWyJ.jpg

Van, aki bélyeget gyűjt. Van, aki szalvétákat. Hszi-men Csing nőket.
Azon túl, hogy – mit finomkodjak – megdug minden nőnemű lényt, ami nem szalad el előle (meg azt is, amelyik igen) hivatalos feleségekből is szép összeállítása van. Aranylótuszt ötödik feleségeként veszi magához a házba, majd nem sokkal utána a hatodik, Ping asszony beszerzésével teljes lesz a kollekciója. Ezekkel aztán hol játszadozik, hol nem, már amikor épp odahaza tartózkodik, nem pedig valaki másnak az ágyában hentereg, míg az asszonyok otthon gyilkolják egymást, vagy a szolgálókat.


A tömény erotika miatt, ami ezt a regényt átszövi, először Kanghszi (Kangxi) császár tette tiltólistára, de utána is nagyjából minden rendszerben tiltották, mivel pornográfnak minősült.
Állítólag a regény első angol fordítóját is zavarba hozta a műben szereplő 70 szeretkezési jelenet (én ugyan nem számoltam meg, de tény, hogy mint a nyulak) ezért azokat a részeket latinul tette közre.
Ejnye.
Pedig az erotikus részek olyan lágy és puha nyelvi eszközökkel jelennek meg, hogy azt inkább csak csodálni lehet, mint megbotránkozni rajta.

Lágy és erős - lótuszkehely száraz, illatos ajka.
Mily selymes-engedelmes! Ó, nem lel a nyelv szavakra.
Jókedvében kitárul mosolyogva, kidugja pici nyelvét,
rosszkedvében a combok közt szunnyad, bezárja kelyhét.
A nadrág legmélyén, ott van lakása, másutt hol lehetne?
Selymes gyöpöcske övezi, bujtató, kicsi kertje.
Ha jön egy kéjsóvár legény, merész és hetyke fajta,
vad küzdelemre vár nyugodtan, nem szavakra.

Persze nem is vagyunk a 16. századi Kínában, manapság az egész társadalmi berendezkedés és az erotika megítélése is más, hablablablablabla. Naszóval a Geronazzo Mária videója, az a pornográf, nem ez.

A regény a Hszi-men–ház életének hétköznapjain keresztül mutatja be a belülről rothadó 12. századi kínai társadalmat, ami valójában a 16., vagyis az író saját korára (volt) értendő. Az asszonyok – elsősorban Aranylótusz – kavarják a szart, megjelennek aztán még mindenféle nem túl szeretetre méltó rokonok, a ház ura pedig folyamatosan provokálja, hogy valaki kiüsse a haja alól, ami pénzes pöcsként nyilván nem fog megtörténni vele.
Szerencsére ahogy az elvárható, a regény végére a hanyatlás be is következik. A pusztán az élvezeteknek élő háztartás szép lassan darabjaira hullik, és előbb-utóbb mindenki megkapja, amit érdemel.
Hál' Istennek, jegyzem meg, mert néha bizony kedvem lett volna benyúlni a könyvbe, és addig rázni a díszes nevű jóasszony nyakát, amíg mozog.

Jin_ping_mei_chapt17.jpg

Bár a két kötet együtt jó vastag könyvet eredményez, a fordítás szerencsére élvezetes olvasmánnyá teszi. A nyelvezete egyáltalán nem volt olyan archaikus, mint vártam. Lehetett vele haladni, így alig egy hét alatt be is fejeztem. A versek fordításáért pedig külön pirospont, aranycsillag, nyuszifül, dicséret illeti Pór Juditot. (A főszöveget Mátrai Tamás fordította.)
Hozzájutni iszonyatosan könnyű, gyakorlatilag minden egyes alkalommal a kezembe akad, valahányszor az antikváriumok elé kihajított, 100 forintos dobozokban turkálok. Egyértelmű, hogy ismeretek hiányában, viszont előítéletekkel telve mindenki szabadulni akar tőle. Pedig tényleg nem olyan vészes, mint amilyennek talán elsőre tűnik. Ráadásul a kínai irodalom egyik alapköve, a Négy Nagy Könyv* egyike lenne, ha az erotikus részek miatt nem tiltották volna évszázadokon keresztül. (Így az ötödik helyre szorult.)

Szóval érdemes elolvasni, ha másért nem, hát azért, hogy aztán élvezhessétek az intellektuális szuperioritást, hogy "na, nekem ez is megvolt vaze!"

És hát persze a legjellemzőbb dolog, amit csak azért hagytam a végére, mert mindenhol máshol ezzel kezdenek, ahol a könyvről írnak. A címadás.
Az eredeti címe (legalábbis pinjin átírásban) Csin (vagy Jin) Ping Mei. Mindhárom szó a regény három karakteres nőalakjának nevéből ered. A Jin („arany”) szó Aranylótusz (潘金蓮, Pan Jinlian), a Ping („váza”) szó Ping asszony (vagyis Váza asszony) (李瓶兒, Li Ping'er), a Mei szócska pedig Tavasziszilva szobalány (龐春梅, Pang Chunmei) nevéből.
Egyes források (pl: a regény utószava, meg a wikipédia) azt állítják, hogy a három nő Hszi-men Csing három nagy szerelme volt, emlékeim szerint azonban Tavasziszilvát csak meghúzta párszor (azt is jobbára édeshármasban Aranylótusszal), de amúgy semmi sem volt közöttük. Ellenben Tavasziszilvának később saját történetrésze is van, így én ezért fogalmazok inkább úgy, hogy a könyv a regényben szereplő három legfajsúlyosabb asszony után kapta a címét.
A három szócska után a cím közvetlenül tehát: Arany vázában szilvavirágok. Kissé elvontabban értelmezve ez azt jelenti, hogy szép nők egy gazdag házban. (Ne nézzetek rám, én ugyan nem értek kínaiul, de az okos emberek megaszonták hogy ez így van.)
Az pedig, hogy miért lett szép nők helyett szépasszonyok, az valószínűleg már a magyar nyelvi humor eredménye. Hszi-men Csing boszorkányainak gyűjteményét ugyanis egy-két kivételtől eltekintve, úgy ahogy van, a máglyára kellene lapátolni.

Végezetül pedig egy jótanács a könyvből, amely rávilágít arra, hogy az értékrendek valójában keveset változtak a 16. századhoz viszonyítva. Már a kínaiak is tudták, hogy milyen vonzóak a belső értékek, avagy mennyire fontos egy kifinomult hölgyben a muzikalitás.

A szeretőt megtartó tudomány:
játssz, kicsi nő, a bíborfuvolán.

*(A négy nagy klasszikus kínai regény: Nyugati utazás, A vörös szoba álma, Vízparti történet, valamint a Három királyság románca. Ez utóbbiból, ha jól látom, nincs teljes magyar fordítás, csak egy 100 oldalas torzó, ami A három királyság története címmel jelent meg.)

2 komment

Címkék: kínai történelmi Európa kiadó

A bejegyzés trackback címe:

https://rosskonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr934990730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2013.01.11. 20:51:49

Valószínűleg ez volt az első olvasmány az életemben, amiben volt szex.:) Szerintem ez olyan könyv, hogy a nyolcvanas években minden háztartásban megvolt, és ha nem rakták elég magasra a polcon, előbb-utóbb az ember kezébe került.:) És milyen jó nevek voltak benne tényleg, ez a Tavasziszilva pl. egyből beugrott. Nagyon jól összeraktad, köszi!

RossG. 2013.01.11. 23:29:48

@Luna Littlewood: Én köszi, hogy kommenteltél. :)
süti beállítások módosítása