Ross szabados könyvesblogja

A blog címe becsapós, ugyanis nem rossz könyveket tartalmaz, hanem Ross által olvasott könyveket. Nemmindegy! Kérdés, óhaj, sóhaj, anyázás: rosskonyvek@gmail.com

Friss topikok

Five, az új (de)generáció

2013.08.05. 04:58 RossG.

– Szevasztok, csuncsulák! – köszönt a katonáknak, és a kopaszhoz fordult. – Mi a rügy?
– Ez meg mégis miről hablatyol? – meredt csodálkozva társára a férfi, és a lándzsáját Barura szegezte.
– Nyugodjál le póverhuszár! – kiáltott rá a fiú, és a magasba emelte a nővére telefonját. – Ezt nézd meg!
– Mi az? – a kopasz odalépett hozzá, és a mobiltelefont bámulta.
– Ez egy mobil, csuncsula! – felelte Baru, és elkezdte rajta nyomogatni a gombokat. – Válasszunk együtt csengőhangot!
[...]
- Most ez a csengőhangom - nyomta oda Baru a telefonját a katona orra alá, aki annyira elmélázott, hogy még a lándzsa is kiesett a kezéből. - De van itt több is: melyik legyen? Nirvana? Green Day? Bár, ahogy elnézlek, neked tuti tagságid van a Justin Bieber-klubba!

Amikor megalkottam a blogot, úgy véltem magamról, nagyon vicces figura vagyok. "Némmá," - mondom - "az lesz a neve, hogy Ross könyvek, közben meg nem is rossz könyvekről fog szólni, hanem Ross által olvasott könyvekről! Haláli!"
Próbáltam is kerülni a rossz könyveket, most azonban teljes erőből beleszaladtam egy valóban rossz, mi több, rettenetes könyvbe, de úgy, hogy a fal adta a másikat.

Meg is írtam az értékelésemet a molyon. Nem lett kedves. De ez a legkevesebb, amit az olvasás közben elpusztult agysejtjeimért megtehettem. Kiírtam, amit gondoltam. Úgy érzem, helyenként még vissza is fogtam magam. De ez is elég volt ahhoz, hogy vérmesen nekem essenek az író köréből. Személyesen.

- Hát elnézést kérek, hogy többet néztem ki belőled! - kaptam meg a lebaszást - De ez az undorító levél amit az internetre írtál, minősíthetetlen. Ennél sokkal intelligensebbnek tartottalak.
- Miféle levél? - értetlenkedtem.
- Amit Arthurnak írtál.
- Nem írtam semmiféle levelet.
- De, a molyon.
- Ja, hogy a könyvértékelés...
- Undorító. Ezért utálom az internetet. Ez egy sértett kisfiú hőbörgése. Semmiféle érvvel sincs alátámasztva. Az, hogy szerinted ez szar, csak egy dolog, attól még lehet jó.
Ezen elvitatkozgattunk. Hangosan. Furcsán néztek ránk.

Na de ha ez a probléma, hogy nem támasztottam alá érvekkel a véleményemet, azon igen könnyen lehet segíteni...


A folytatás előtt úgy tisztességes, ha figyelmeztetlek benneteket: Ez most hosszú lesz.
A könyvet gyakorlatilag élveboncoltam. Aki egy kissé tömörebb és átfogóbb képet akar kapni Arthur Madsen: FIVE, az új generáció című könyvéről, annak ajánlom Shanara blogbejegyzését.

covers_249326.jpg

Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Oldalszám: 240 o.
(Teljes) Ár: 2.950,-
 

Először is, ki ez az Arthur Madsen, akinek ennyire menőn csengő ánglus neve van? Talán bizony valami amerikai író, akiről eddig még nem sokat hallottunk, ám hála a Scolarnak, végre eljutott kis hazánkba is a munkássága?
Nem biza'.

ArthurMadsen.jpgTakács Aladár magyar, csak sok más hazai pályakezdőhöz hasonlóan úgy döntött, ő is írói álnév alá bújik.
Első könyve az Álomgyár kiadónál jelent meg.
(Ajánlom figyelmetekbe az #5. pontot, illetve a self-publishing kifejezéseket.)
Az Elátkozott nap jelenleg 65%-on  áll a molyon. 

Aztán elkezdte írni új regényciklusát, a FIVE sorozatot.
Valamiért persze egyáltalán nem voltam meglepve, hogy több kötetből áll. Ahogy észrevettem, Ez valamiféle kezdőírós betegség lehet, hogy kezdetnek rögtön egy sorozatot akarnak a világra szabadítani, ahelyett, hogy megvárnák, hogy teljesítenek egyéni kötetenként, milyenek az olvasói reakciók, stb. Beszélgettünk erről már többször, kaptam olyan választ, hogy ez nem is feltétlenül az író hibája, van, hogy eleve több kötetet rendelnek be a kiadók. Ezt tehát nem feltétlenül róhatjuk fel hibának. Amúgy meg hiba-e egyáltalán, hogy rögtön több kötettel akarnak indítani? (A self-published kiadós könyvet direkt nem számolom bele.) Ha valami jó, akkor jöhet simán a több kötet, hogyapicsábane.

Nézzük a FIVE-ot. Ezmiezegyáltalán?
Érdekesnek tűnő alapötlet, igényes borító, könyvtrailer, karakterposzterek, produkció a könyvhéten, volt minden a megjelenés előtt, ami szem-szájnak ingere. És hát persze az sem elhanyagolható szempont, hogy a Scolar kiadó gondozásában jelent meg, ami olyanokkal ért el nálam kedvező beenyomást, mint a Semmi vagy a Csikk.
Helyszínen meg is vettem, és abszolút pozitívan, előítéletmentesen láttam neki az olvasásának. Aztán elszabadult a pokol.

419086_597730236925322_1570622579_n.jpg

(Már megjelenése előtt nagy rajongótábora volt. Előtt. De már lehet tudni, hogy elvarázsolja a fiatalokat.)

Prológus.
Amely másfél oldalban jólmegaszonta, hogy Ehnaton fáraó kiadta ukázba az alkimistáinak, hogy csináljanak neki egy medált. Az alkimisták azonban mire befejezték, rájöttek, hogy ez a valaha volt legerősebb misztikus fegyver, ami képes befolyásolni a bolygók mozgását, és úgy anblokk az egész univerzum működését.
Ééééésígy ennyi.
Rájöttek, érted, csak úgy rájöttek, hogy ez egy fegyver...? De hát... ők csinálták, nem? Hogy működik ez? Miért? Vagy hogyan?
Gondoltam, a regényből majd kiderül. Nem derült ki. Egyetlen egy mondatban van megemlítve Ehnaton, meg az egyiptomiak. Egy büdös szó nem esik többet róluk, vagy hogy bármi közük lenne a kriccsek fantáziavilágához. A kötet végére a következő tanulságot szűrtem le: Ha bármiféle kérdés felmerül az olvasóban a történetet vagy az egyes szálakat illetően, a válasz nagyjából ennyi:
Mer' csak. Mer' az író aszonta. Mer' minden így jó ahogy van. Ne tegyél föl kérdéseket, ne gondolkozzál, kussolsz, olvasol!

Néhány lap után ennek még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Ez csak egy felvezető. Oké. Haladjunk. Kissé talááááán kidolgozatlan, de mégis csak egy prológus egy viszonylag kezdő írótól. Adjuk meg az esélyt. Bizonyára fog ez alakulni, mint puposgyerek a prés alat...
Hát nem. Ez az írói hozzállás jellemező az egész könyvre.


Most mondanám, hogy spoilerek következnek, és végigveszem a könyvet, de ha elfogadtok egy tanácsot, megkímélitek magatokat tőle, szóval nyugodtan olvashatjátok mindazt, ami most jön.

A történet kezdete
Árvaházban járunk.
Megemeltem a szemöldököm. Itt már belém csapott, hogy ez elég erősen... sztereotíp? Klisés? Egyszerre mindkettő...?
Mertugye Dickens óta a szerencsétlen sorsú kis árvákat mindenki szereti meg sajnálja, belőlük bizonyára szimpatikus főhőst lehet faragni.
Ha már lúd, legyen kövér, a leglaposabb sztereotípiákat követve rögtön megismerjük az árvaház igazgatóját, egy gonosz, mogorva, sőt mi több, haragvó ember, bizonyos Mr. Harragh-ot.
Nevettem.
Na jó, nem.

Mr. Harragh funkciója a könyvben, hogy bebizonyítsa az olvasóknak: Az árvaház az a rajzfilmekből megismert, pokoli hely, ahova szopni járnak a gyerekek. Mert ugye nem elég, hogy a szerencsétlen kölök elvesztette a szüleit, de még jól meg is kell kínozni, hogy az olvasó könnyengyorsan tudjon azonosulni szegénykékkel. Például a korábban díjbirkózóként dolgozó nevelő (név szerint bizonyos Munk) ököllel, sőt mi több, pecsétgyűrűvel csépeli az arcukat alvás közben, mert elfelejtették megírni a leckét.
Az árvaház ammán csak ilyen. Ez egy köztudomású dolog. 

5 oldal se telt el, és Mr. Harragh a következő épületes párbeszédet folytatja a regény elején:

A nevelőnő felállt a zongorától, odasietett az igazgatóhoz, aki erre eleresztette a fiút.
- Ne bántsa, ez nem jó pedagógiai módszer, maga is tudja! - mondta fojtott hangon. - Így csak félelmet kelt bennük, nem fogják tisztelni, csak rettegnek majd magától!
- Nagyon helyes! Ha tisztelni nem tudnak, akkor legalább féljenek! - suttogta az igazgató Rose fülébe, és látszott, hogy élvezi a helyzetet.

wtf.jpg

A homlokráncolás egyre sűrűbben fordult elő.
Most ez komoly? Ezt csak így? Ilyen expliciten? Az igazgató gonosz, és ezt tudja is magáról, sőt, jól ki is mondja, hogy a legutolsó hülyegyerek is felfogja. De miért? Nem kérek én komplett biográfiát erről a szereplőről, nem érdekel ki piszkálta gyerekkorában, amitől köcsög lett, de ne az legyen már, hogy azért gonosz, mert csak. A karakterábrázolás nem lehet ennyire sablonos...
Arthur Madsen bebizonyította, hogy lehet. Óóóó, de még mennyire, hogy lehet.
Amikor ugyanis a gonosz Shamala királynő jelenik meg a regényben, a következő mély karakterábrázolást kapjuk:

Shamalát a dadája nevelte fel, de ő is nehezen bírt vele. A lány öntörvényű volt, makacs, és velejéig gonosz. Legutóbb egy parasztot azért vettetett tömlöcbe, mert az rászólt, amikor Shamala egy kutyát vert az udvaron szöges ostorral. Pedig külsőre ártatlannak és szerénynek tűnt.

FAIL_FACE.jpg

Érted. Gonosz karakter. Látom magam előtt Madsent, ahogy töpreng. "Hmm, hogyan is ábrázoljam, hogy gonosz...? Árnyaljam a jellemét? Ja, nem, az bonyolult. Mondjuk verjen egy ártatlan kutyust szöges ostorral, és akkor mindenki tudni fogja, hogy őt utálni kell."
Azt már meg se kérdezem, hogy mi a lófaszt keresett egy paraszt a királyi palota udvarán, aki rászólt. Az úgy ott volt. Terem arrafelé. A jó esők, a dús talaj meg a kedvező klíma ugye...

Átforgattam a könyvet. Sehol sem láttam rányomtatva, hogy háromtól hat éves korig ajánlott. Kifestőt sem mellékeltek. Attól, hogy ifjúsági, még nem kellene azt éreznem, hogy hülyének néznek. És nem csipázom, ha kezdegetik az olvasói intellektusomat.

Vissza az árvaházba.
Megismerkedünk az öt főszereplő közül a három árvaházi gyerekkel. Akik név szerint: Yeni, Jauns, és Nuwe.
Az láthatólag a könyvben senkit sem zavar, hogy a főszereplőkön kívül mindenki tisztes angolszász nevekkel szaladgál. Ezeknek meg ilyen kúlul csengő fantasy nevük van. Vezetéknév nélkül persze, az ebben a könyvben senkinek nincs. A felnőtt szereplőket kivéve, akiket ellenben csak vezetéknévről ismerünk.
Egyébként valahol az internet mélységeiben állítólag le lett írva, hogy ezek különböző nyelveken vannak. Rákerestem. A Yeni törökül, a Jauns lettül, a Nuwe afrikaans nyelven, a Baru indonézul jelenti azt, hogy ÚJ. (A Berriát nem találtam meg.)
Na hát ennek aztán ez alapján tényleg semmi célja, értelme vagy funkciója nem volt, azon kívül, hogy hűdejópofa megoldás. Beírta a Google fordítóba azt a szót, hogy "új", aztán válogatott.
Agyameldobom.


397774_585101951521484_525420430_n.jpgJauns, az ügyeletes jófiú, aki egyben rosszfiú is, így kapott egy menő sebhelyet az arcára, (az ex-díjbirkózó pecsétgyűrűjétől) hogy a leendő tinilányrajongók tudjanak kire matatni a bugyijukban, ki akarja szabadítani a húgát, Yenit az igazgató karmai közül. Amiért is kap egy kis jutalomüdülést... a Vaskoporsóban.


...Mitmivan?


Igen. Vaskoporsó. Az úgy ott van az árvaház pincéjében. Szériatartozék. Oda zárják a rossz gyerekeket. Ez ilyen... nevelő célzatú élveeltemetés. Welcome to the 21. century, bitch.
No de Jaunst nem kell félteni. Madsen ugyanis remek amerikai akciófilmeket látott, úgyhogy fejből tudja, hogyan írja ki karakterét a pácból.

Eszébe jutott Yeni. Összeszorította a fogát, és tenyerével tapogatni kezdte a koporsó oldalát. A hűvös fém, akár egy kígyó, rögtön belemart felhevült bőrébe. Melege volt. Homlokáról izzadtságcsepp futott le, csípte a szemét. Pislogott párat, majd tovább tapogatta a fémet. Már majdnem feladta, amikor keze akadályba ütközött. Egy kulcslyukat talált a térde magasságában.
Először körbetapogatta, utána lassan az ingzsebébe csúsztatta hosszú ujjait. A fém enyhén felsértette a bütykeit, de nem számított, mert megtalálta, amit keresett. A kulcstartóját. Lassú mozdulatokkal előhúzta, és a szájába vette. Most nem érdekelte, hogy szűk a hely, és levegőt is alig kap. Nyelvével és fogaival addig ügyeskedett, míg a kulcscsomóról le nem esett egy fémkarika. Szája halvány mosolyra húzódott. Óvatosan ujjai közé szorította és a szájához emelte a karikát. Annyira koncentrált, hogy a levegőt is lassabban szedte. Ráharapott a karikára, nyelvével erősen megtámasztotta, és ujjaival lassan kiegyenesítette a fémet. Ezután a hüvelyk és mutatóujja közé helyezte, és a kulcslyukhoz csúsztatta.
Nem tudta, hogy pontosan mennyi ideig próbálkozott a zárral, teljesen elvesztette az időérzékét, ám egyszer csak halk kattanás hallatszott.

Ez a "nem tudta pontosan, mennyi ideig tartott, de egyszer csak sikerült", vagy "nem tudta pontosan hogy történt, de sikerült" fordulat egyébként igen sokszor előkerül a regény során. Kényelmesebb, mint megírni a cselekményt. Ebbe belemenni sem érdemes. Számtalan ilyen és ehhez hasonló olcsó trükköt és fogást használ a regény során. Bármit, csak írni ne kelljen. Kezdte felkúrni az agyamat.
Na, vissza a tolvajkulcsok királyához.

Jauns a továbbiakban a pincéből is hasonló módon jut ki, amely ajtó "pár forgatás után, néhány másodperc alatt feltárult." (Ez így van odaírva!!!)
A történet folytatásában az elhagyatott templomba is a kulcskarika segítségével jut be. A medált őrző tüskés fémgömb 9 db lakatját egyenként szedi le a karikájával. Sőt mi több, a medál eltávolítása után a kiegyenesített drót segítségével egyenként vissza is rakja mind a kilenc lakatot, noha a kilencedikbe beletörik a drótja.
Érted.
Visszazárja dróttal.
A LAKATOT!
Aztán persze a történet végén a börtönből is hasonló zseniális módszerrel jut ki.
Eszem a zuzáját a kis Mekgájvernek.
A pontos számot nem tudom, de tizenvalahány záron tuti végigmegy a könyv során. (Valami tizenhatnál adtam fel a számolást, mert természetesen minden nehezebben hozzáférhető dolgon sztereotipikusan egyre több lakat lesz.) Eddig nyugodtan mertem aludni éjszaka, de most már tudom, hogy akármelyik típusú zárat, lakatot kinyithatja egy tinédzser egy darab dróttal. Ófákjee.

Madsen most bizonyára nem értené, mi bajom van. Hát a akcijófilmekbe ez mindig így van... a jófiú bedugja a drótot vagy a hajtűt a likba, a nyelvét kidugva megforgatja párszor, aztán lőn kattanást, és az ajtó tárva-nyitva a páncélszekrénybe.
Működési mechanizmus? Célszerszámok? Azmiaz? Meg egyáltalán, minek?

Nem is az a baj, hogy ennek a palinak halvány gőze nincs arról, hogyan is működik egy zár. Hanem az, hogy ha már könyvtárba nem ment el kutatómunkát végezni a könyvéhez, legalább egy google keresést csinált volna!
Vagy ha igen, akkor annak semmiféle látszatja nincs a könyvben.


(Tessék. Megkerestem. 15 másodpercbe telt, plusz 23, amíg megnéztem)

És most lehet jönni azzal, hogy na de hát gyerekeknek íródott a könyv, most minek ilyenekbe belemenni, meg amúgyis. De nem. Mert amikor minden egyes szituációban ehhez az egy módszerrel fordul újra és újra, akkor az igencsak szemet szúr, és egy idő után elég bosszantóvá válik. Hogy finoman fogalmazzak.
De ne gondoljátok, hogy zárfóbiás vagyok. Ez ugyanis csak egy tünete a betegségnek. Az egész könyvön végig érezhető, hogy ez úgy lett a papírra vetve, ahogy Madsen magának elképzelte a dolgokat. Süt róla az igénytelenség. Képtelenség lerázni azt az érzést, hogy ez egy nyersváltozat, ami mindenféle koncepció nélkül lett összebaszva, utánajárás, anyaggyűjtés, kutatás nélkül.
Ahogy haladtam a könyvvel, megdöbbenve vettem tudomásul, hogy Arthur barátunkat nem érdekli a fizika, a biológia, nem törődik semmiféle szabállyal vagy természeti törvénnyel. Leült a laptop elé, és bepötyögte, amit látott maga előtt. Gyakran filmszerűen, ezt azonban ez esetben nem dícséretképp mondom. Simán el tudom képzelni, hogy írás közben a készülő hálivudi szuperprodukció képkockái peregtek a szeme előtt. A leírások gyakran szinte teljesen hiányoznak, hiszen azt a filmeknél általában a kamera átsuhanásából kapjuk meg. Ami meg van, az olyan is...
Ellenben rengeteg apró, lényegtelen részletszarokkal van megtömve a sztori, hogy folyamatosan azt éreztem; Madsen ezt egyfajta rendezői, dramaturgiai utasításként tette oda az utókor számára, akik majd vászonra viszik a munkáját. "Akkor ez a karakter most bal lábbal lép előre. Ez a másik karakter most kettő szökkenéssel terem ott. A csuklya most felemelkedik, és drámaian elővillan egy szempár"

Folytassuk a történettel.
Jauns megszökik pincebörtönéből, ám mielőtt elhagyná az árvaházat, a huga nyakába akasztja a medált, amit csak úgy talált korábban egy elhagyatott templomban, ahová csövezni jár.
Most is oda indul.
Itt találkozik az épp ájultan heverő Baruval, akivel miután magához tér, vérszegényen vicceskednek egy kicsit.
Kb. a következő színvonalon:
- Szólíts Batmannek.
- Hahahahaha dejófejvagy, legyünk öribarik, és tárjuk fel minden titkunkat.
Miután ezzel megvannak, ismeretségük pedig a fél órás mérföldkőhöz ér, (ha nem számoljuk azokat az órákat, amit Baru ájultan heverve töltött, Jauns meg leste) megbeszélgetik egymással a varázsmedál dolgát, amit eddig Baru apja, bizonyos December úr, a Szindikátus egyik tagja őrzött.
Jauns nem csodálkozik. A varázsmedál az amolyan mindennapos dolog, olyasmit, aminek létezését elsőre, kész tényként el lehet fogadni.
Jauns és Baru rájönnek, hogy valaki gyanús alak jár a templomban. Ezt úgy reagálják le, hogy lefekszenek aludni. Mert a többi szereplőnek be kell őket érnie, és ez egy igen egyszerű írói húzás, amivel Madsen többször él a könyve során. A legvégén például amikor az egyik kislány, Berria belopakodik álruhában az ellenség várába, és kiiktatja az őröket, ledől néhány órára aludni az egyik cselédszobában, amíg a másik sereg meg nem érkezik a várhoz.

A fejemet vertem a falba. A Baru gyerek miatt különösen.


Baru.
Ő az ügyeletes viccesgyerek a történetben. Egymaga képviseli az ifjú generációt, akiket Madsen láthatóan annyira ismer. Alkotott egy karaktert, aki majd közel áll a szívükhöz, mert az ő nyelvükön beszél. Ami manapság menő... ugye...?

– Szevasztok, csuncsulák! – köszönt a katonáknak, és a kopaszhoz fordult. – Mi a rügy?
– Ez meg mégis miről hablatyol? – meredt csodálkozva társára a férfi, és a lándzsáját Barura szegezte.
– Nyugodjál le póverhuszár! – kiáltott rá a fiú, és a magasba emelte a nővére telefonját. – Ezt nézd meg!
– Mi az? – a kopasz odalépett hozzá, és a mobiltelefont bámulta.
– Ez egy mobil, csuncsula! – felelte Baru, és elkezdte rajta nyomogatni a gombokat. – Válasszunk együtt csengőhangot!

Na meg persze az örökbecsű:
"Valami baj van, colos? Majrézol vagy betintáztál?"
"Ott állt előttem a fehér báli ruhájában, mint Hófehérke egy törpepartin és a frászt hozta rám."
"Rendben, de csak azért, mert kamelom a burád."
Pár ilyen mondat után feltámadt bennem a vágy; pofánbaszni ezt a kis szarjankót, aki végigpattogja és -vicceskedi a kötetet, de úgy, hogy felnyalja a salakot.

A sztori folytatásában Berria, Baru nővére és Nuwe, a kettyós (...) találkoznak, majd a templomban egyesülnek a többi gyerekkel.
Berria egy hótegyszerű leányzó, aki kábé azért került bele a történetbe, hogy legyen már valami romantikaféle is. Jaunssal szemezgetnek néhányszor, aztán megállapítja, hogy szerelmes. Az ő "karaktere" persze arra is jó, hogy sikerült némi erőltetett gyereknevelést is beleszuszakolni a sztoriba.
Kicsit csikorgattam a fogam annál a résznél, amikor a lányka élete hatalmas problémáin rágódik.

Éjszakákon át rémálmok gyötörték a szalagavató bál miatt. Matt, a partnere rendes srác volt, de ritmusérzékkel nem áldották meg az égiek. Berria rémálmaiban sokszor látta, hogy a nyitótáncnál Matt rálép a ruhájára, ami leszakad róla, és ott áll fehérneműben a bálterem közepén. Nem lát mást, csak a képébe nevető arcokat és MAtt bárgyú, fogszabályzós mosolyát.
Ez nem igazság! Miért neki jut a legbénább táncparner? Aki ráadásul a próba előtt az iskola vécéjében cigizik, és Berriát tánc közben végig beborítja a nikotintól bűzlő lehelet. Miért nem lehet Conrad a partnerem a Szívdöglesztők sorozatból?, gondolta magában. Con jól táncol, szemtelenül jóképű, és nem is cigizik.

Felfogtátok, gyerekek? A közhiedelemmel ellentétben dohányozni nem menő. Csak a fogszabályzós, béna lúzerek sunnyognak a bagóval a budiban, bezzeg a cuki és menő sorozatsztárok nem cigiznek.
Az üzenet értékelendő lenne, ha nem ilyen gyagyi, sztereotíp köntösbe lenne csomagolva.

Ez a hatalmas lelki mélységekkel megáldott leányzó találkozik az idióta Nuwe-val, aki a történet háromnegyedében egy Socky (ha... ha...) nevű zoknigombócot simogat, akiről azt hiszi, a macskája. A történet maradék negyedében persze kiderül róla, hogy egy zseni, csak mindenki félreismerte.
Csatlakoznak a maradék szereplőkhöz, így teljes lesz a csapat. Az ismerkedések 2-3 sorban le vannak tudva, mindenki természetesnek veszi az új infókat. Közben azonban Jauns húgát, Yenit elrabolja egy gonosz, kámzsás sztereotíp figura, és átviszi a Kriccsek világába, a gonosz Shamala birodalmába.

A könyv felénél járunk.

Próbálok haladni a sztorival, de úgy érzem, közel sem tudok mindent megemlíteni, ami problémás ebben a gányadék papírpocsékolásban. Mire ugyanis eddig jutottam a történetben, már 6 A/4-es oldalt írtam tele a kifogásaimmal. Már azon kívül, hogy az egész könyv stílusa egységesen egy általános iskola negyedik osztályos fogalmazásdolgozatot idéz.

Csak a felsorolás kedvéért néhány nyűgömsnyavalyám:

  • Indokolatlanul túldramatizált, szövegkontextusból kilógó mondatok mértéktelen használata. "Már nincs visszaút!" és társai a legáltalánosabb helyzetekben.
  • Hótegyszerű szerkesztésű mondatok feleslegesen bonyolított jelzős szerkezetekkel.
  • Stílustörő igék szanaszét a műben. Egy komoly ember a komoly szituációban nekem ne "szökken"-jen.
  • A szökkenéshez kapcsolódva: Madsennek az "egy ugrással" vagy az "egy szökkenéssel" szófordulattal valami különös baja lehetett. Ugyanis a szereplők legtöbbször "két ugrással" vagy "két szökkenéssel" teremnek itt meg ott. Mint a bakkecskék.
  • Az "eltűnik" ige nagyvonalú használata. A könyv szereplőinek fele Houdini egyenes ági leszármazottja. Felkapnak a lóra és "eltűnnek", (nyílt terepen) bemennek a fák közé és "eltűnnek", ide mennek, oda mennek, majd "eltűnnek."
  • A szereplők másik fele viszont éppen hogy állandóan megjelenik. Olyan az egész, mintha színpadi díszletekkel dolgozna. Ezzel a történet egész terét egysíkúvá teszi.  Ilyen nincs bazmeg, hogy legalább három-négy szereplő mindig  végszóra lép elő a bokrok mögül vagy a bokrok közül.
  • A "kettyós" szó száztízszeri használata, ami már önmagában sallert érdemelne.
  • Az elhúzott hangsúlyokat többször próbálja betűhalmozással érzékeltetni. Magamnak kijegyeztem egy nyolc a betűt tartalmazó "buli vaaaaaaaan!" felkiáltást, és egy 6 e-s "Igeeeeeen?" kérdést.Tipográfiailag zavaró.
  • A nagy szavakkal való dobálózás. A szereplők egy pillanat alatt "esnek pánikba", vagy "sokkolódnak le."
  • A giccs végigvonulása a regényen. Amikor Jauns például megszökik az árvaházból, beles egy házba, ahol egy fa alatt az ajándékait bontogató kislányt lát, és ettől mélyen elgondolkodik a család fontosságáról. Valamint Baruról és Berriáról is kapunk egy cukormázas csöpögést, hogy az a gonosz anyukájuk pont karácsonykor hagyta ott a két kisgyereket egy lenyalt hajú filmsztár kedvéért.
  • A fantasy világban mindenki keresztet vet, ha megijed.
  • Erőltetett dialógok, természetellenes reakciók. Mintha egy Zs kategóriás film számára írta volna egy részeg dramaturg, aki utoljára a szocialista érában jutott utoljára rendes munkához, de akkor is csak bábszinházaknak dolgozott.
  • A szereplők teátrális, ripacskodó mozdulatai. Jellemző fordulat a következő kifejezés: "A hatás kedvéért." Nem viccelek. Ez így van beleírva és nem egyszer. Például, hogy a gonosz királynő "a hatás kedvéért felszegte a fejét", vagy a katona "a hatás kedvéért peckesen lépkedett". (Ezek csak típuspéldák, azért nem teszem őket az idézetdobozba, mert lehet hogy nem ilyen szórenddel használta őket. De ezeket már tényleg nem fogom kibogarászni.)
  • Rengeteg mindent, amit a szereplők gondolnak, és Madsen úgy vélte, az olvasóknak is tudniuk kéne, azt "maguk elé suttogják", vagy "motyogják" esetleg "morogják maguk elé." Mármint hangosan. A könyv totyogó motyogókkal van tele, és egy pillanat alatt kiirtja a karakterek komolyan vehetőségét.
  • Minimális környezetleírás. Mint fentebb említettem, Madsen látta a fejében, hogy hol vannak épp a karakterei, mi veszi körül őket, a tájleírás például teljesen felesleges, minek azt részletezni? Lássuk mi is. Amikor viszont kapunk valamit, az többszörösen összetett jelzős szerkezetekkel érkezik. Ugh...
  • A második kezemet is segítségül kéne vennem, ha azt akarnám megszámolni, hányszor végződik úgy egy jelenet, hogy az aktuális szereplőt hátulról kupán vágják, és "elsötétül előtte a világ." Egy 230 oldalas, szellős regénykében igen kibaszott gáz, hogy átlag 10-15 oldalanként így lép ki a jelenetből.
  • Zavaró még az általános tendencia, hogy a gonoszok a gyerekek jelenlétében egymás fülébe suttognak, úgy beszélik meg a tervet. Valamint hogy a gyerekek a gonoszok jelenlétében egymás fülébe suttognak, úgy beszélik meg a tervet. ÉS HOGY EZ SENKINEK SE TŰNIK FEL!

188885_559490684082611_596921001_n.jpg

A történet folytatásában megjelenik a fentebb látható úriember, a sablonos gonoszkeménycsávó, akit a Zuen névvel vert meg az a jó édes anyja. A gonosz Zuen szerelmes a gonosz Shamala királynőbe, ezért megígéri, hogy elhozza neki a medált, ami jelenleg a Yeni nevű kislány nyakában fityeg. Merhogy ellopja az emberektől a féééényt.
És az valamiért jó lesz...

Zuen karakteréről nagyjából elég elmondani ennyit:

- Nem tudod, hogy ki vagyok?
- De igen, Zuen lovag.
- Akkor meg mire vársz? Nem mondom még egyszer! - Zuen előrántotta a kardját, és hegyét az őr szívének szegezte.
A kard megcsikordult a páncélingen, és a cserzett bőrű riadtan hátralépett.
- Elhiszed, hogy a kardom átvágja a páncélodat? - kérdezte Zuen, közben a kardjával suhintott egyet. A páncéling szétnyílt, és lecsúszott az őr testéről.
- Igen, Zuen lovag! - hebegte az őr, miközben a földre hulló páncéljára nézett, és hátrálni kezdett. - De akkor sem nyithatom ki a kaput, ez a királynő parancsa!
- Azt majd meglátjuk! - kiáltott fel Zuen, és kardjával szíven szúrta az őrt. - Nyisd ki a kaput, kutya, vagy te is mégy a társad után! - üvöltött rá a másik katonára, közben nyál fröcsögött a szájából.

Zuennek ez ilyen trademark mozdulata, hogy mindenkinek, akivel beszél, a szívéhez, vagy a nyakához szegezi a kardját. Az olyan menő. Ha több elbaszható szabadidőm lenne, gyűjtögethetném ezeket, de nincs. Tízen azonban tuti felül van a regényben. Ha nem húszon. 
Nemmellessleg akkora szuperkatona, hogy fölötte áll a fizika törvényeinek. Olyan trükköket olvashatunk tőle, hogy ellenfele felé suhint a karddal, de a hosszú penge nem éri el, ezért inkább megrúgja. Egy másik jelenetben elkapja az öccse torkát, a falnak nyomja, majd ellöki magától, aki ettől hátraesik. (A fal időközben bizonyára eltűnt.)
Újabb írástechnikai hiba az eddigi listára. Madsennek gyakran fogalma nincs arról, mit írt néhány oldallal, vagy akár csak néhány sorral korábban, és gyakorlatilag pont le is szarja. Gyönyörű példája ennek az öreg Magnus király és az ajtónállók esete, ahol 4 oldal eltéréssel a következőket olvashatjuk. (A két jelenet között időeltérés alig van.)

28. oldal: Fejével intett a katonáknak, akik az ajtóhoz szaladtak. A király jelzésére szélesre tárták, és a látványtól teljesen megdöbbentek. A négy lemeztelenített ajtónálló ájultan hevert a padlón, testük egy feketére festett faládát fogott közre.
32. oldal: A király az ajtóhoz ment, kinyitotta, és meglepődve látta, hogy nincsenek ajtónállók.

...
Nem akartam hinni a szememnek! Teljes döbbenettel ültem a könyv fölött. Ennek nem volt szerkesztője...?

Remélem feltűnt, hogy még egyszer sem neveztem írónak....

Haladjunk tovább, érjünk már a végére.
Ez a Zuen átjön az emberek világába, kámzsát ölt, elrabolja a kiscsajt a medállal együtt (mert hogy nem tudja leszedni a nyakából, mert Jauns olyan ügyesen megcsomózta) és átviszi a Kriccsek világába a templomon keresztül. De előtte még jól eltekergeti a medál tárcsáját, amitől a bolygók mozgása megváltozik, eltűnik a Nap az égről, és a Föld örök sötétségbe borul.
És mint említettem, ez valamiért jó lesz a Kriccsek királynőjének...

Zuen még a kriccseknél elment egy varázslóhoz (akire rá van mondva, hogy varázsló, mert varázsolni azt nem...) hogy utánaérdeklődjön a medálnak. Akitől a következőt kapjuk az arcunkba, ha az eddigi dilettantizmus nem lett volna elég:

- [...] Hogy lehetne ellopni az emberektől a fényt?
- Létezik egy medál az emberek világában. Azt nem tudom, hogy hol rejtegetik. Át kell menned hozzájuk, és meg kell keresned.
- Ennyi?
- Nem. Nem elég csupán megtalálnod. Szükséged lesz a titkos NYT kódra.
- NYT kód? Az mi?
- Nyomó-tekerő kód, egy alkimista kombináció.
- Az mire jó?
- Figyeld a kezem - mondta a varázsló, és elővett egy kerek fémdobozt. - Itt megfogod a medált, ez nagyon fontos. Utána erre tekered, és még egyszer erre, majd itt megnyomod. Ha hallod a kattanást, ezt az ujjad ide teszed, és addig nyomod a fémet, míg újra hallod a kattanást. Ha ezzel is megvagy, erre eltekered kétszer, az ujjad átrakod ide, utána az ellenkező irányba forgatod négyszer. Ekkor meg fog remegni a Föld, a bolygók pályát váltanak, és nem süt ki többé a nap az embereknek.

Nyomó-tekerő kód, te jószagúatyaúristen... Ennek súlyát én képtelen vagyok megemészteni, ez egyszerűen nem megy.

Namármost egyébként, a Nap az kimondottan egy olyan dolog, hogy hiába változtatjuk meg a pályáját, a mozgását, akárhova is helyezzük a Földhöz képest, valamelyik oldalát akkor is sütni fogja. Hacsak nem tüntetjük el magából a Naprendszerből. De erről nem esik különösebben szó.
Másrészt a bolygók mozgásának megváltoztatásával valószínűleg a Földnek nem az lenne az egyetlen problémája, hogy eltűnik a fény. Létezik ugyebár olyasmi, mint gravitáció, meg ellipszispálya, árapály, ilyesmi... De az ilyen apróságokkal Madsen nem foglalkozik. A bolygók elmozdultak, tehát nincs fény. Mit nem lehet ezen érteni?


Ennél már csak az a jobb, ahogy a helyzetet a könyvben kezelik.

Maradj továbbra is nyugodt, tégy úgy, mintha nem történt volna semmi szokatlan. Igen, a lényeg, hogy mindenki nyugodt maradjon! Az imént beszéltem az elnökkel. Közleményt adtak ki. Aggodalomra nincs semmi ok, egy kósza meteorraj felbukkanásának következtében hetvekét órára tehető napfogyatkozást jeleztek a tudósok. Ezzel van most tele az összes rádió és tévécsatorna.

3ogfm3.jpg

Ott van aztán a titokzatos Szindikátus, amelynek feladata egy olyan varázstárgy őrzése, amely képes megváltoztatni az univerzum tulajdonságait. Komoly és felelősségteljes feladat, ugye...?
Na, mit csinál erre a Szindikátus? 12 tagját hónapokról nevezi el, aztán ezek a tagok egymás közt csereberélik havonta a medált, hozzák, viszik, széfben tartják, ilyesmi.
A tagok komolyan vehetőségéről pedig a következő részlet talán elég is lesz: 

- Mesélt valakinek a Szindikátusról, vagy a medálról? - kérdezte a hallgatag Március, miközben belelapozott az előtte fekvő aktába.
- A gyerekeimnek elmondtam, hogy tagja vagyok egy tizenkét tagból álló titkos tanácsnak - választolta megfontoltan December.
- Megőrült? - kiáltott rá Január.
- Ezzel még nincs baj - vágott közbe Május. - Én is ezt mondtam a férjemnek.
- Hát ez zseniális! - Január felnézett a plafonra, és kínjában felnevetett, - És árulja el, Mrs. Tins... illetve Május asszony, mit mond ilyenkor a polgármesternek? Hol van, hová megy? Nőegyletbe? Asszonytanácsba?
- Tulajdonképpen igen - mondta Május, és kihúzta magát. - Azt mondom neki, hogy a főzőklubba megyek. Ne aggódjon, jól ismerem a férjem, és ügyeltem a részletekre, éppen ezért az első összejövetelt nálunk tartottuk, és az én drága barátnőim pillanatok alatt kiborították a jámbor uramat. Ann azzal, hogy minden fogáshoz újabb és újabb pöttyös szalvétát osztogatott, az asztalra pöttyös terítőt rakott, sőt aznap piros pöttyös tortát is sütött. Ráadásul mindezt az én konyhámban, a férjem le sem mert jönni az emeletről.
- Nem! Nem akarom tudni! - Január már bánta, hogy belekezdtek. Ám hiába is remélte, hogy ezzel kimerítették a témát. az asszony láthatóan csak még jobban belemelegedett. 
- Aztán ott volt Martha, aki egy élő vegetáriánus receptkönyv - csillogott Május szeme - A rántott brokkolija valami mennyei! Abba még a kalóriavadász Erica se tud belekötni, pedig sokszor késhegyre menő vitáink vannak a párolt brokkoli és a nyers karfiol egészségre gyakorolt hatásairól. 

Mindezt úgy, hogy odakinn a feje tetejére állt a világ, mert nincs se nap, se semmi. 
Talán érzékelhető a színvonal. Itt már könnyek nélkül zokogtam. Miért? Miért nem tudok könyvet félbehagyni? Miért nem tudom a sarokba hajítani? Miért kínzom magam?

Bunny_facepalm_by_shlj23-d4s3yaj.jpg

A regény második felében "hőseink" megérkeznek a Kriccsek világába. És azt bizony szó szerint kell venni, hogy hősök. Mert abban a pillanatban, ahogy átlépnek a Kriccsekhez, (még szét se néztek, azt sem tudják, hol vannak) Jaunsban egyik oldalról a másikra feltámad a lánglelkű népvezér, és ilyen buzdító monológot oszt a vicceskkissrácnak, akivel alig néhány órája találkozott a templomban:

Együtt meg tudjuk csinálni. Ez háború, Baru, mint egy létfontosságú kosármeccs idegenben, de itt nem csak a mi életünk a tét! Csak csapatban van esélyünk! Azt mondtad nekem a templomban, hogy szárnyalni akarsz! Rajta, itt a lehetőség! Szárnyalj, de ahhoz el kell szakadnod a földtől. Van elég bátorságod hozzá? Már a csatatéren vagyunk, Baru, és vagy a mennybe megyünk együtt, vagy külön-külön mindannyian elveszünk. Te döntesz!

Mennybemenetel...
Az.

lajos__kalmar_andradi_zsanett_arthur_madsen_five.jpg

Erre néhány kilométerrel odébb, Shamala királynő fenyegető jelenlétében az eleddig csöndes, 6 éves kis árvának megismert Yeni is megtalálja a nyelvét. Ő ilyeneket kezd osztogatni egyik sorról a másikra:

- Micsoda alávaló szemtelenség! - üvöltött rá a kislányra, és megmarkolta a haját. Yeni nyaka hátrafeszült. - Ha így folytatod, hamarosan meg fogsz halni. Nem félsz?
- Nem! - Yeni megrázta a fejét, és mélyen a lovag szemébe nézett. - A bátyám egyszer azt mondta, hogy aki fél élni, az már az életében halott.

Jauns aztán meg nem csak hős megmondóember lesz, hanem kitalálja, hogy katona is, és egymaga megdönti a királyságot. Szerencsére találnak is egy lázadó parasztokból álló szabadcsapatot, akik egy fél oldal alatt kiképezik. Elméletben elmondják neki egyszer, hogy kell forgatni a kardot. Ezzel biztosítják győzelmeit. Most már tud harcolni.

- Gyere, neked még megmutatom a Legrandes-vágást, utána megyünk a lovakhoz - szólt Legrandes Jaunsnak.
- Legrandes-vágás? Az milyen?
- Figyeld a kezem. Ha úgy alakul, hogy egyszerre ketten támadnak rád, először egyet hátralépsz, de már közben emeled a kardod. A bal kezed felőlinek a testére vágsz egyet lefelé és egyet jobbra. Azzal a lendülettel a kardod áthúzod, és a jobb oldali támadónak először egy vágást vízszintesen, majd egy húzás felfelé.
- Szimmetrikus L betűk - állapította meg Jauns, és közben kipróbálta a levegőben a Legrandes-vágást.
- Ügyes! - mondta Legrandes. - Ideje mennünk a lovakhoz.
- Kérdeznék valamit.
- Ki vele!
- Mit csináljak, ha a támadóim páncélban vannak?
- Csak ugyanezt, de a test helyett a lábat figyeld! Ha teljes páncélzat van rajtuk, akkor rúgsz. Talppal, amilyen erőset csak tudsz.
- Rendben - bólogatott Jauns, és a lovak felé nézett. - Melyik lesz az enyém?

Azt hiszem, valahol ezeknél a részeknél kaptam az első komolyabb rángógörcsöt. Arckifejezésemet Jeff Bridges illusztrálja.

4784617_std.jpg

 
A könyv második fele a beleírt szerencsefaktor nélkül egyszerűen nem működne. Ezt túlzás nélkül állíthatom. A kölkök hasítanak előre a királynőig, mint kés a vajban. Mindezt a pontos információk révén teszik, amit szerencsére mindig sikerül megtudniuk. Mert szerencsére egy katona épp arra megy a bajtársával, és arról beszélnek, hol rejtőznek a lázadók. Szerencsére a kocsmában épp az egyik őr cicázik a szolgálólány babájával, és hangosan megbeszélik a szupertitkos infókat. De ám olyan párbeszédeket képzeljetek el, hogy ahhoz képest a faék hidraulikus emelő. Minden fontos információ agresszíven és kontextusból kilógva van beleapplikálva az erőltetett, megkomponált, izzadtságszagú párbeszédekbe.

A kriccsek állatokkal való beszélgetése pedig megint egy igen kényelmes fícsör, ami megspórol egy csomó írást. Igenjónéhányszor van megoldva a történet továbbgördítése azzal, hogy "mehetünk tovább, mert mindent megtudtam az állattól, aki kihallgatta ezt vagy azt a szereplőt. "
Ekkor már ilyen fejjel olvastam a könyvet:

jizz-in-my-pants-andy-samberg1.jpgMárcsakötvenoldalmárcsaknegyvenoldalkifogodbírnimárcsakharmincneaddfelveszekegysörthaezttúlélem...


A jellemfejlődés egyszerűen a nullával egyenlő. A kissrácok egyszer csak elkezdik egy 150 éves ember élettapasztalatával osztogatni az életbölcsességeket.

– Figyelj rám, mert nem mondom el többször – tette rá Jauns a kezát a vállára. – Pár éve már ismerlek, és ugyanolyan csóró árvaházi gyerek vagy, mint én. Soha nem hagynálak magadra! A barátom vagy!

– Az árvaházban egy dolgot nagyon megtanultam – mondta Nuwe. – Történjen bármi, mindig csak a szívemre hallgassak, és ne az eszemre, tudod, miért?
– Miért?
– Mert a szív erősebb az észnél! Azért, mert széppé teszi azt, amink van, visszaadja, amit elvesztettünk, és megajándékoz azzal, ami eddig nem volt a miénk.

(Ez meg van ám ideologizálva, hogy miért. Mert hogy aki árvaházban nőtt fel, az 200 év élettapasztalattal rendelkezik, ő már ismeri az életet, megjárta a poklot.)

A magvas életbölcsességek után aztán néha a retardált kisgyerekek magánszáma jön elő:

Vajon milyen lehet Karhan? Tényleg olyan szép a kígyófejes aranygyűrűje, ahogy a katonák áradoztak róla egymásnak?, gondolkodott el Berria, bár többször elképzelte már a lázadók vezérét. Ha olyan, mint Legrades, nem értette, hogyan talált ennyi követőre. A szőke harcos ellenszenves volt a lánynak, főleg azért, mert saját céljaira használta fel Jaunst, és láthatóan emiatt egy csepp bűntudatott sem érzett. A tábortűznél kihallgatták a katonák beszélgetését, és Baru megfogadta, hogy lenyúlja Karhan gyűrűjét. Beteszi a zaciba, és az érte kapott pénzből vesz magának egy fütyülős kulcstartót.

Fütyülős kulcstartót...
Sírok bammeg...

Majd hogy hogy nem, miközben éppen mennek valahová, Jaunsra egyszer csak megint rájön a bölcsetmondhatnék. Ezért aztán mindenféle előzmény nélkül a következőket böfögi az őt csodáló gyerekek arcába:

- Én veled megyek, hisz a barátom vagy - mondta Nuwe, de Jauns gyorsan leintette.
- Igen, barátok vagyunk, de semmi szükség fölösleges hősködésre. Kiszabadítom Yenit, és jövünk, amilyen gyorsan csak tudunk. Rendben?
- Biztos nem lesz bajod? - kérdezte Berria, és megfogta Jauns kezét.
- Nem hallottad? Most mondta, hogy megoldja - teremtette le Baru a nővérét, valójában azonban nagyon is zavarta, hogy Berria ilyen aggodalmasan néz Jaunsra.
- Nyugi Baru! - csitította a fiú. - Nem tudom, mi vár rám ott, de mindent megteszek, ami tőlem telik. Abban azonban biztos vagyok, hogy nem ülhetünk itt a csodát várva. Ha azt akarjuk, hogy változzon bármi is, muszáj cselekednünk. Yenit senki sem fogja kiszabadítani helyettem, a medált sem fogja senki visszavinni rajtunk kívül. Nézzétek meg a világunkat! Mindenhol csak erőszakot, szegénységet, éhezést és háborúkat látunk. Nincs ez jól így, ezen valakinek változtatnia kell!
- Kell egy új generáció? - kérdezte Berria, és a többiekre nézett.
- Igen - bólintott Jauns. - Tudom, hogy nem véletlenül vagyunk a kriccseknél. Nekünk küldetésünk van, és nem csak itt. Én hiszek ebben, hiszek magunkban, és hiszek az új generációban.

Megkaptuk a könyvcím értelmezését! Örvendezzünk!

Szerencsére ekkor már nem volt sok hátra a regényből.

A gyerekek a maguk gyerekes ötleteivel egy pillanat alatt rendet vágnak a kriccsek világában. Amit a parasztokból verbuválódott szabadcsapatok nem tudnak elintézni, azt majd megoldja egy 11 éves idióta valami hülye ötlettel. Egy várat egyedül bevesz egy lány egy üveg hashajtó segítségével, ami a retiküljéből kerül elő. Mert az úgy mindig van a tinilányoknál. Vagy a szereplőnek szorulása van. Már ezt is tudjuk.

És még mindig, még mindig, még mindig van, amiről nem beszéltem.
Hogy fogalmam sincs, mennyi idő telik el a történetben, mert érzékelhetetlen. Napok? Órák? Mennyi? Egyszer alszanak, aztán mennek ide-oda a katonákkal, meg van csata, az emberi világban meg ugyanott várnak rajtuk. Vagy máshogy telik a két helyen az idő?
Hogy a kriccsek és az állatok beszélgetése pontosan hogy is működik, hogy egyszer akkor most beszélgetnek az állatokkal, máskor meg nem, ha az a történet szempontjából lényegtelen, vagy hogyvanez?
Hogy a griffek meg a kriccsmegjelölés egyszerűen el lett sikkasztva.
Hogy minek kellett egyáltalán belekeverni az egyiptomiakat meg Ehnatont és az alkimistáit a sztoriba, ha soha többet semmi jelentőségük nincs. Eleve ott van egy fantasy világ. Miért ne származhatott volna onnan a medál?
Ésatöbbiésatöbbi...

A történet végéről és a lezárásról már ne is beszéljünk. De az ember addigra már sikít a boldogságtól, hogy vége van.

scream copy.jpg


No persze természetesen úgy lett megoldva, hogy bármikor jöhessen a második rész, ha az agresszív rajongók felgyújtanák a parlamentet a folytatást követelve.

Hogy miért ilyen hosszú ez a poszt? Miért nem hagytam annyiban? Miért soroltam fel, mi a baj ezzel a könyvvel, miért nem tudtam pontleszarni, mint más rossz könyveket? (Már azon kívül, hogy belém kötöttek, hogy nem tudom érvekkel alátámasztani a negatív véleményemet.)
Le kell írni, hogy ez a könyv rossz.
Amiatt az agresszív marketinggépezet miatt, ami emögött van. Mert pontosan, tudatosan és cinikusan az ellenkezőjét akarják beadni nekünk, csak hogy minél jobban fogyjanak a példányok.
Egyszerűen nem szeretem, ha ennyire átvágják a fejem, mint történt az a könyvfesztiválon. Legalább leírom a véleményem, és ha néhányan nem esnek annyira pofára mint én, akkor már megérte.

Hogy marketing? Milyen marketing?
Nos..
A könyvtrailer csak a kezdet volt.


Jön még majd a többi is. Osztogattak már reklámszatyrokat a borítóval, plakátok, karakterkártyák készültek a szereplőkről. Van itt minden. Ráadásul a dal, amely a könyvhez készül egy magyar együttes aktív közreműködésével, már a stúdióban is van.
Hogy a kilóra megvett, úgynevezett "könyvesbloggerekről" már ne is beszéljek, akiknek feladatuk terjeszteni az igét. Azokra gondolok, akik azzal kezdték az értékelésüket, hogy jaaajnagyonyköszönömszépen a kiadóknak az ingyenkönyvet, naoncukikvattoook, aztán meg volt bőr a képükön olyanokat írni, hogy ez milyen egyedi könyv, furcsa ugyan a nyelvezete, de amúgy nagyonjóóó, 5/5, vegyétek meg.
Nem fogok linkelni. Meghagyom a maradék önbecsülést, ha ezek után van még egyáltalán. De igen, rád gondolok.
Két tanács:
Ha a recenziós ingyenpéldány miatt nyalsz csontig, ne írj könyvesblogot.
Ha komolyan ennyire tetszett, akkor értékeld át véleményed relevanciáját az irodalomra vonatkozóan, és ne írj könyvesblogot.
És nem, itt nem az ízlések különbözőségéről van szó, hogy nekem nem tetszett, másnak tetszhetett. Aki olvasott már a Gőgös Gúnár Gedeonnál igényesebb irodalmi művet, az érezheti, hogy ez semmiképpen sem egy 5/5-ös regény, még a közelében sem jár az adható pontok maximumának. 
Pedig pontosan ezt igyekeznek belénk sulykolni.


Na jó, ne gondoljátok, hogy egyszemélyes bosszúhadjáratot folytatok. Vannak más, az enyémhez hasonló vélemények is:
http://shanarablog.blogspot.hu/2013/07/arthur-madsen-five-az-uj-generacio.html
http://sisterleintoujours.blogspot.hu/2013/07/poverhuszar-csampazz-el.html
Ezek egy kicsit talán árnyaltabb képet adnak. Aztán ott vannak persze a különböző könyves oldalak, ahol az olvasói értékelések megmutatják, mit rejt valóban a kötet. Azok is értékelhetnek könyvet, akiknek nem ez a dolguk, vagy nem kapnak érte valamiféle ellenszolgáltatást.
No persze nem kell ám félni! Már elkezdődött az ellenfolyamat, ami a negatív kritikákat és -pontozást hivatott ellensúlyozni. Megjelent már példának okáért az első, úgynevezett "fizetett droid", aki egyetlen percig volt aktív tag. Ezt a percet arra használta, hogy maximális pontszámot adjon a FIVE-nak, javítva ezzel a százalékos statisztikán. Valószínűleg nem ő volt az utolsó...

Fogunk mi még hallani erről a könyvről, le lesz ez tolva a torkunkon, gondoskodik erről barátunk: Arthur Madsen, és vidám kis PR-csapata.

252386_619010318128198_1774961630_n.jpg

Kedves ún. belső kör. Csinálhattok belőlem patásördögöt a zárt facebook csoportban. De gyanítom, hogy ezen a molyos értékelés óta túl vagyunk. De nem mondhatjátok, hogy nem támasztottam alá érvekkel és példákkal, hogy ez a könyv miért rossz. Mondhatjátok, hogy csak az én "felsőbbrendű bölcsész intellektusom" (ezt már megkaptam) kekeckedik ezzel az ifjúsági regénnyel amitől "nem kell olyan sokat várni."
De a dilettáns baromságokat, az írástechnikai hiányosságokat, és a cinizmust nem lehet azzal mentegetni, hogy "jaj de hát gyerekeknek íródott." A gyerek az csak gyerek. De nem hülye.

Ahogy egy barátnőm megfogalmazta:
"Egy ifjúsági akkor jó, ha én felnőtt fejjel is tudom élvezni, vagy vissza tudok lépni a gyerekkoromba általa és úgy olvasni, mintha gyerek lennék, ergo elfelejtem, hogy már nem vagyok az testben."
Jelentem, ennek a könyvnek sikerült visszaléptetnie a gyerekkorba. De nem a sajátomba. Ehelyett inkább úgy éreztem magam, mintha egy retardált hülyegyereknek néznének mind a többi olvasóval együtt.
Ha ez azért van így, mert Madsen nem tud írni, az rossz.
Ha pedig azért, mert tudatosan és cinikusan csinálta ilyenre, hogy minek dolgozni vele, a hülyegyerek úgyismegveszi a marketing hatására, az egyenesen rettenetes.

És akkor most lehet hozni a köveket.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rosskonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr465412201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Giggs85 2013.09.01. 12:39:01

Jót röhögtem az írásodon. Úgy látom trend lett minél igénytelnebb írásokat "regényként" kiadni és agyonhájpolni.

RossG. 2013.09.16. 00:34:48

@Giggs85: Danke.

Hábezony, kiadják és agyonhájpolják, ha van rá pénz.
És úgy tűnik, ebbe bizony mérhetetlen mennyiségben lapátolják. (Protip: állítólag már a filmes jogokat is felvásároltatták.)

sicc! 2014.04.15. 16:05:46

Nagyon jó kis iromány, mindössze egy megjegyzésem lenne: a belinkelt képen a Jeff nem Bridges, hanem Daniels!
:)
süti beállítások módosítása